Konferenciák, kiállítások

Vezető munkatársaink részt vesznek a hazai szakmai egyesületek, szövetségek munkájában (Magyar Kémikusok Egyesülete, Magyar Vegyipari Szövetség, Magyar Festékgyártók Országos Szövetsége), és a nemzetközi együttműködésnek is tevékeny részesei. 1978 és 1994 után utoljára 2006-ban szervezte Budapesten az európai festékszövetség, a FATIPEC sikeres nemzetközi kongresszusát, melynek elnökét, a szervező ill. a tudományos bizottság vezető tagjait munkatársaink delegálták.

2016-ban, az FKI és az MKE közös szervezésében IX. alkalommal kerül megrendezésre a hazai festékipar legjelentősebb találkozója, a HUNGAROCOAT festékipari kiállítás és konferencia. Ezen a 2 napos rendezvényen a festékipar beszállítói mutatják be termékeiket, és 4 szekcióban előadások hangzanak el magyar és nemzetközi előadók közreműködésével


Egyéni és csoportos szemináriumok

Felkérésre vállaljuk a festékgyártás, festékek vizsgálata, festékek összetevői és formulázása, festési technológiák témakörökben egyéni és csoportos szemináriumok szervezését.

Munkatársaink 2016/2017-ben másodízben tartanak szakmai felkészítő előadásokat a Magyar Mérnöki Kamara Vegyészmérnöki Tagozata szervezésében “Korrózióvédelem szerves bevonatokkal” címmel.

Kapcsolattartó személyek

Bereczki Péter

Értékesítési vezető

+36 1 432 8839, +36 20 567 3770 sales@festekkutato.hu

Küzmös Ágnes

Üzemvezető / Festékgyártó üzem

+36 1 432 8832 rendeles@festekkutato.hu

Lengyel Éva

Irodavezető / Titkárság

+36 1 432 8831 lengyel.eva@festekkutato.hu

Drabik Andrea

Beszerzési vezető

+36 1 432 8841, +36 20 774 4286 beszerzes@festekkutato.hu


Molnárné Nagy Lívia

Fejlesztési vezető / K&F laboratórium

+36 1 4328838 livia.molnarnagy@festekkutato.hu

Nevelős József

Vezető szakértő / Szakértői csoport

+36 1 4328840 korrozio@festekkutato.hu

Szűcsné Molnár Anita

Laboratórium-vezető / Akkreditált Vizsgáló Laboratórium

+36 1 432 8835 szucsne.m.anita@festekkutato.hu

Pozman Tamás

Laboratórium-vezető / Alkalmazástechnikai laboratórium

+36 1 432 8844 pozmant@festekkutato.hu


Varga Zsófia

Fejlesztő vegyész / K&F laboratórium

+36 1 432 8844 l.andrea@festekkutato.hu

Szakács Ferenc

Műszaki szakértő / Szakértői csoport

+36 1 432 8840 korrozio@festekkutato.hu

Bende Anikó

Fejlesztő vegyész / Alkalmazástechnikai laboratórium

+36 1 432 8844 a.bende@festekkutato.hu

Papp Tamás

MEO vezető / Festékgyártó üzem

+36 1 432 8843 rendeles@festekkutato.hu


Bognár János

Ügyvezető igazgató

+36 1 432 8831 jbognar@festekkutato.hu

Boros Mihály

Főkönyvelő

+36 1 432 8841 borosm@festekkutato.hu

Keresse bizalommal munkatársainkat, vagy hívjon minket az alábbi telefonszámon:
+36 1 432 88 31

  • Cég elnevezése: Festékipari Kutató-Fejlesztő és Vállalkozó Kft.
  • Cég rövid neve: Festékipari Kutató Kft.
  • Székhely: 1108 Budapest X., (Kőbánya) Venyige u. 3.
  • Postacím: 1479 Budapest PF. 36.
  • Telefon: 1-432-8831
  • Fax: 1-432-8830
  • E-mail: fki@festekkutato.hu
  • Cégjegyzékszám: 01-09-062762
  • Adószám: 10254255-2-42
  • Közösségi adószám: HU10254255
  • Számlavezető Bank: CITIBANK
  • Alapítás időpontja: 1989
  • Adatvédelem: Adatkezelési tájékoztató
  • Székhely: 1108 Budapest X. kerület (Kőbánya), Venyige u. 3.